Avagy aucklandi magyarok visszaemlékezése a munka ünnepére
Május 1-jén kivezényelték az iskolásokat, munkásokat felvonulni. 10-14 éves koromig vettem részt a május elsejei felvonulásban. Egyenruhában mentünk, fehér blúz, sötétkék szoknya vagy nadrág és vörös háromszögletű nyakkendő. Összegyűltünk a Budafoki Református templom előtti téren, aztán a fő útra indult a menet zászlókkal, plakátokkal, amire ‘Éljen Május 1’, ‘Május 1, a Munka Ünnepe’ jelszavak voltak írva.
Egy idő múlva megállt a menet, kettévált, az út két szélére álltunk míg a politikusok autón végig mentek. Nekünk szalutálni kellett, aminek nem láttam semmi értelmét. Sokszor fáztam, mert a május tud hűvös lenni és az egyenruha fölé nem lehetett kabátot vinni. Utáltam a májusi felvonulást, nem volt ünnep. Jobban örültem volna, ha élvezhetem a szabad tavaszi tündöklő napot.
Kőszegi Zoya
Mivel 15 éves koromban hagytam el Magyarországot, igazából csak gyerekszemmel észlelt emlékeim vannak. A kék rövidnadrág, a fehér ing és a piros úttörő nyakkendő viselését még ki lehetett bírni, de az erőltetett, ünnepi hangulat “őszinteségét” már akkor észrevettem.
A házak fel voltak díszítve a sarló-kalapáccsal meggyalázott szép zászlóinkkal. A nagy, lobogó vászonra festett arcképek dicsőített vezetőinket ábrázolták, akiket “atyánknak” kellett szólítanunk. Egy dolog, ami mindig szembe tűnt, hogy a képek ritkán mutatták a kezeiket. Talán azért, mert a vért nem tudták teljesen lemosni?
A legjobb dolog május 1-jén az volt, hogy nem kellett suliba menni, és az egész családunk együtt volt!
Köves András
Comments