Szubjektív mondatok a koronavírus idejéből
A lockdown először félelmet és bizonytalanságot váltott ki belőlünk. De aztán azt mondtuk magunknak, hogy mivel az irányítás nem a mi kezünkben van, ezért elengedjük a szorongást, és inkább kíváncsian állunk elébe a történéseknek. Ettől kezdve igazából élvezzük is a karantént. Felépítettünk egy képzeletbeli világot a gyerekekkel: mivel egy hangoskönyvet hallgattunk, ami egy elzárt hegyi panzióban játszódik, ezért kitaláltuk, hogy most mi is egy panzióban lakunk, még nevet is adtunk neki: "Ferde bambusz" fogadó. A mi fogadónkban nagyon finomakat eszünk (ugyanis a kreativitásomat most többnyire a konyhában élem ki, amit az egész család értékel), esténként filmklubot tartunk (ifjúságunk nagy filmjeit nézzük meg a fiúkkal, és utána jókat beszélgetünk róluk), társasozunk, kertészkedünk, kreatívkodunk, sétálunk a környéken és megfigyeljük a természetet. Van idő apa-fia programokra is: Marci bambusz harci eszközöket, Matyi pedig hajómodellt készített Andrással közösen.
A hétköznapokra kitaláltunk egy napirendet: ennek nagy részét kitölti a táv-iskola és a táv-munka. De jut idő mindennap tornára is, amit én tartok a családnak, és egyéb kinti-benti sportokra (tollasozás, csocsózás). No persze a számítógépes játékok sem maradhatnak ki. A múltkor pl. egy online szabaduló szobát oldottunk meg családilag. Törekszem a kapcsolatok ápolására is, ezért minden nap felhívok egy-egy családtagot, barátot, ismerőst és hosszabban elbeszélgetünk - de tartottunk már online bartátnő-bulit is.
Mivel mi még nem régóta vagyunk itt Új-Zélandon, és most gyakorlatilag a fizikai kapcsolatunk megszűnt az itteni környezetünkkel, ezért valami időn és téren kívüli világban érezzük magunkat. Nagyon furcsa.
Láng Betti, Bíró András
és a két fiúk Marci (14) és Matyi (11)
Két hete töltöttem be a nyolcvanegyet, amíg a vírus nem terjedt el, minden nap elindultam valamerre, ha jó idő volt, ittam egy kávét, aztán arra a buszra szálltam fel, amelyik előbb érkezett, és oda mentem, ahova az a busz tartott. Most is jól vagyok, csak a tüdőrák miatt szedett gyógyszerektől viszketek. Egyedül járok a boltba, amit megkívánok, azt megveszem. Mosom a ruháimat, sokat eszek. Én már nagyon keveset főzök magyarul, de holnapra vettem egy savanyú káposztát, konzervest, és azt fogom szalonnával (pork belly) székelykáposztának megfőzni. Tegnap csirkeszárnyból és zöldségekből becsinált levest csináltam. Egyébként mindent szeretek, főleg a kirántott húst, nagyon szeretek enni. A bejgli és a cheesecake a legszívesebb süteményem. Van egy stúdió lakásom, az első emeleten lakom, néha kimegyek az erkélyre, ahol sokat süt a nap. Megvan mindenem, nem panaszkodhatom. Gyerekem sajnos sohasem lehetett, a férjem pedig tíz éve meghalt. Egyedül az hiányzik ebben a bezárt magányban, hogy valakivel törődhessek.
Végh Paula
Én a lockdown idején itthonról tudok dolgozni, a párom (ő most nem dolgozik) pedig próbálja szórakoztatni az 5 éves lányunkat. A suli holnap újra indul online oktatással, az szerintem jót fog majd tenni, bár kíváncsi leszek, milyen feladatok lesznek a piciknek. Az otthoniak miatt aggódunk, mindkét oldalon már idősebbek a szülők, és persze ilyenkor rossz, hogy ilyen messze vagyunk, bár szerencsére a szülők “jól” viselkednek, és otthon ülnek szépen csendben. Ezt leszámítva próbáljuk kihozni a maximumot ebből a helyzetből és élvezzük a nyugit, az együttlétet, a közös játékokat, amennyire lehet. Dolgozom pár órát, délután pedig megyünk sétálni, van a környékünkön egy csomó jó park, meditálunk sokat és hívjuk a zene hangját. Az mindenképp megnyugtató, hogy világviszonylatban Új-Zélandot az egyik legbiztonságosabb országnak mondják most, úgy tűnik egyelőre, hogy időben zártuk be a kapukat, és “zavartak” mindenkit haza, bár még ugye nincs vége és hozzáteszem én biztonságosabbnak éreznem, ha egy hét múlva még nem állna vissza az élet, legalább addig maradjunk a fenekünkön, amíg a világ többi pontján tobzódik a vírus.
Tóth Judit
A lockdown olyan nagyon nem befolyásolja az életünket, igaz, hogy nem dolgozom, de ez csak annyit jelent, hogy elhalasztódtak a padlócsiszolási munkáim a lockdown utánra. Egy biztos, most már látom és tudom értékelni, hogy milyen az, amikor egy anyuka teljes időben gyerekeket nevel. Az első két hétben még egész jól elvoltunk, együtt megcsináltuk a ház körüli munkákat, kipróbáltuk a gyerekekkel, amit ki lehetett, de utána aztán nehezebb volt kreatívnak lenni. Sokat főzünk, főleg csak magyar ételeket. A gyerekek is nagyon szeretnek segíteni. Bográcsban csináltunk szívpörköltet, a nagyobbik, Léna (4) segített, keverte a pörköltet és fűszerezte. Rakott krumplit és babgulyást is főztünk; ezeket nagyon szeretik a gyerekek, főleg pogácsával. Sütöttünk kolbászkenyeret (darált kolbász, sajt és liszt keveréke, nincs benne élesztő), amit tojással kell összesütni egy tepsiben. Füstöltünk sajtot is, nagyon finom volt! A gyerekek is segítenek a füstölésben, szeretnek mindenben részt venni, amit a felnőttek csinálnak. A legnagyobb kihívás az, hogy ne a tévét meg a tabletet nézzék egész nap. Naponta egyszer-kétszer sétálunk, bogarakat keresünk nagyítóval az erdőben meg a ház körül, de volt olyan, hogy döglött madarat is találtunk. Szerencsére a ház gyönyörűen ki van takarítva, így, hogy ráérünk, majdnem minden nap csinálunk a házon is valamit. Ezzel is telik az idő és a gyerekek is be vannak vonva.
Bártfai Péter
Comments